29 aug Rafting túra élmények – beszámoló túrázónk tollából
Rafting túra élmények – beszámoló túrázónk tollából
8 perc olvasás Ausztria Minden bejegyzés
Milyen is egy rafting túra autentikusan elmesélve, vérbeli túrázói szemszögből? Meséljen helyettünk Adél, aki korábban kenutúrán tartott velünk, és most emelte a tétet: velünk tartott egy teljes hétvégére Ausztriába, ahol részt vett a 2 napos rafting túránkon, hazaérkezve pedig nyakába vette a tollát, és írt egy szuper beszámolót az élményeiről!
Kapkodva szálltam ki a kocsiból a határátkelő legeldugottabb benzinkútjánál. Cirka 20 perces késésben voltam. Hamar végigpásztáztam az autókat, s mivel a telefonban leírtak alapján egyetlen kisbuszt találtam, kenuval a tetején, nem volt nehéz dolgom. Sőt, a Funrafting csapatának néhány tagja ismerős volt, hiszen a téli, Hévízi csatornás túrájukon már találkoztunk. Hozzám képest túravezetőim nem stresszeltek, teljes nyugalommal kézfogások kíséretében mutatkoztunk be egymásnak. Osztottam szoroztam, és töredelmesen bevallottam, hogy ennyi új nevet nem fogok rögvest megjegyezni. Gondolkodás nélkül rántottam ki a bőröndömet a kocsimból, hogy átpakoljam a buszba. Gyors pillantást vetettem az autómra, rányomtam a slusszkulcs zárógombjára, és vissza se néztem. Irány a Salza folyó, irány Ausztria! Negyedórával és egy repohárnyi fehérborral később, már minden csapattag nevét tudtam.
Az osztrák hegyek monoton alagútjai gyorsan álomba ringattak, ismerős út, sokszor vezettem már erre. Most végre nem én ültem a volán mögött. Hálátlan feladat, de sofőrünk rendíthetetlenül tartotta az iramot a nyári naplemente vakító fényében. Aztán két és fél órával később, a sötétség leple alatt érkeztünk meg a bázisra. Az autóból kiszállva közeli víz csobogását hallottam. Holnap tényleg vízre szállunk, és indul a rafting túra… Másnap reggel felébredtem; friss, ropogós, szállodai ágynemű és nagy csend – kellett pár másodperc, mire rájöttem, hol vagyok. Ez a fáradtság jele. Hagytam, hogy a szemem hozzászokjon a fényhez, aztán a teraszajtóhoz léptem. Amint kinyitottam, egyszerre tódult be a napfény, az egy-két fokos friss hegyi levegő és a tehenek kolompjának összetéveszthetetlen hangja. Megmosakodtam, felöltöztem és elindultam a folyosók végeláthatatlan labirintusában. Már előző este gyanúsan sok kanyar, forduló és lépcső vezetett a szobámhoz, rosszat sejtettem: hát eltévedtem. Harmadik próbálkozásra sikerült az étteremnél kilyukadnom, talán nem volt több zsákutca, vagy a rántotta illata segített a tájékozódásban. Nem én voltam a legfrissebb, néhányan már a svédasztalos reggeli kínálatából válogattak. Én is így tettem, és leültem alkalmi társaim körébe, hogy elfogyasszam mindazt, amit a tányéromra pakoltam. Közben rangidős túravezetőnktől megtudtam, hogy az osztrák, szlovén és szlovák vizeken lehet az igazi vadvízi evezés élményét átélni. Aztán hallgattam, ahogy „szakmázni” kezdtek. A legizgalmasabb vizek, felszerelések és csupa olyan dolog került szóba, amiről nekem eddig fogalmam sem volt.
Reggeli után összegyűlt az alkalmi csapat, és megkezdődött a felszerelések kiosztása. Flottul ment minden, épp csak kifordítva vettem fel az overált, de vezetőm még időben jelezte baklövésemet. Mindenki belecuppant a neoprén ruhájába, ami olyan tartást ad, és úgy feszült a testemen, hogy macskanőnek éreztem magam benne. Sőt, végre azt is megtudtam, hogy mi a neoprén ruházat lényege, az hogy melegen tartson. Belül kacagtam is egy jót, hogy lehet, hogy én egész eddig vízállónak hittem?! Aztán szétnéztem, s a környező tekintetekből ítélve azért nem teljesen voltam egyedül ezzel az eszmefuttatással. A vadonatúj tudás birtokában bátran pattantunk be a járművekbe, hogy elinduljunk a beszálló ponthoz.
A parton alapos eligazítás és biztonsági oktatás következett. Feszülten figyeltem, mert a vadvíz nem játék. A természettel nem lehet packázni. Sisak, mentőmellény és az evezők. Aztán jött az ukáz: Mindenki a vízbe! 6-8 fokos a folyó vize, ódzkodva léptem egyet kettőt. Azonnal csontig hatolt a hideg, de gyorsan alámerültem és már úsztam is. Csak nem elég erősen. A sodrás egyre beljebb és beljebb vitt. Egy picit talán túlságosan gyorsan vitt. Távolabb sodort a többiektől és nem is sikerült visszaúsznom a sekély vízhez. Még mielőtt lett volna időm pánikba esni, már segítségemre indult túravezetőnk, és a mentőmellényemnél fogva (ahogy tanultuk) kihúzott a sekély vízhez. Azonnal talpra álltam. Ez is megvolt. Átestem a tűz(víz)keresztségen.
Beszálltunk a hajókba, és vezetőnk utasításait követve nekiláttunk a lapátolásnak. A folyó vize teljesen átlátszó türkiz és smaragd volt, mint a mesékben. A mi hajónk az első, utánunk jöttek a kajakok és a kenuk. Éreztük, ahogy a hajótestet elkapja a sodrás, és egyre gyorsabb tempóban kezdtünk haladni. Kellett néhány ütem, mire összeszoktunk. Kisebb nagyobb evező összekoccanások és jobbra-balra dülöngélések szakították meg a ritmust, de a csónak hátuljában ülő pilótánk jól irányított. Aztán megláttuk az első sziklákat, s meghallottuk a zúgók összetéveszthetetlen hangját. Elkezdődött! Vakon követtük a bal előre, jobb hátra vezényszavakat, és fordítva. Néhány pillanatig kételkedtem, jó lesz-e ez így hátramenetben, de az első akadálynál már irányba is fordulunk. Ez így volt megtervezve. Minden kételyem elszállt, és vakon bízva vezetőnk ismereteiben mentünk tovább. Egyre sebesebben haladtunk a folyón lefelé, és az adrenalinszint emelkedése jólesően fokozta az energiáimat. A hegyek közé beszorult levegő, langyos szellőként futott végig a kanyonon. Kellemes érzés volt az arcunkba csapódó jeges víz után.
Egyszer-kétszer fennakadtunk, de nincs olyan akadály, amit rögtönzött csapatunk legénysége ne tudott volna megoldani. Féltávnál kikötöttünk, üdítőt és csokit kaptunk. Kellett is az energia, mert egy sziklaszirten épített palló adott színpadot a bátraknak. Villámgyorsan döntöttem el, hogy én is leugrok. Majdnem bepánikoltam amikor 5 méter magasról néztem a hömpölygő folyó vizét. Ugorj!!! Hallottam valahonnan a távolból. Elrugaszkodtam, és rémültségemet egy hatalmas üvöltésbe fojtottam. Saját magamat is megleptem vele. Levetettem magam. A jeges víz azonnal elérte minden porcikámat, s amilyen hirtelen elmerültem, olyan sebesen löktem fel magam a felszínre. A kezdeti félresiklásomból okulva most azonnal tempózni kezdtem a part felé, és ezúttal én kerültem ki győztesen. Lábaim magabiztosan értek talajt a kavicsos aljzaton, de azért gondolkodás nélkül elfogadtam csapattársam segítő jobbját. Kapaszkodva húztam fel magam a csónak oldalán. Szépen sorban beugrottak a többiek is, és nekivágtunk a végső szakasznak.
Az utolsó hajrá következett. Cikáztunk és perdültünk még néhányat, aztán egy csendesebb folyáshoz értünk, végül kikötöttünk. Következett a túra legnehezebb része, a hajók felcipelése. Többször meg kellett állnunk, mire elértük az aprócska parkolót, ahol a tréler várta a hajókat. A tehertől szabadulva, megkönnyebbülten szuszogtam, s rögvest kibújtam a reggel magamra erőltetett ruhából. A bőröm is és én is fellélegeztem. Gyorsan törölköztünk és már a buszban is voltunk.
Egy órával később már a folyó feletti függőhídon álltam. Bámultunk le a mélybe és felismertük túravezetőinket, akik már egy másik csapattal eveztek ugyanazon a szakaszon. Gyalogtúrára indultunk egy közeli vízeséshez. Néhány perc séta után keresztúthoz értünk, a táblák szerint nem a kiépített utat, hanem a „gyorsabbat” választottuk. A mai napig rossz szívvel gondolok arra az emberre, aki a táblát készítette, és aki szerint ez a rövidebb út. Már egy órája szótlanul izzadva, lihegve kecmeregtünk felfelé, amikor egy szembejövő család bíztatás helyett közölte velünk, még félúton sem vagyunk. Nem részletezem milyen gondolatok kavarogtak a fejemben, miközben négykézláb mászva kapaszkodtam a meredek lejtőn. Eleinte egy-egy érdekes növény, vagy rovar még el tudta terelni a figyelmem a szúrkáló fájdalomról az oldalamban, de aztán már csak a túlélésre játszottam s kizárólag a következő lépés helyét kerestem a szememmel. Saját légzésem a mozivásznon szülő nők eltúlzott szuszogására kezdett emlékeztetni. Aztán észrevettem, hogy két túratársam jócskán elmaradt mögöttem, de nem állhattam meg, mert akkor még nehezebb lett volna újra lendületbe kerülnöm. Ráadásul a vizem is elfogyott, bármennyire is igyekeztem spórolósan kortyolgatni. Utolsó energiatartalékaimat felélve nekiveselkedtem hát az végső felfelé vezető szakasznak. Aztán hirtelen lefelé vette az irányt az ösvény. A jóéletbe?! Most már tenyereim és a fenekem is a földet súrolták, és lassított felvételként tapogatózva haladtam lefelé, fatörzsekbe és gyökerekbe kapaszkodva. Annyira meredek és keskeny szakaszon vitt az út, hogy még az is megfordult a fejemben, hogy visszafordulok. Vagy egyszerűen csak ott maradok. Igen, keresek egy helyet, és ott csak úgy szépen letelepedek, és kész. De gyorsan elhessegettem ezeket az eszement gondolatfoszlányokat, mert meghallottam a vízesés távoli neszét. Na végre! Hátrakiabáltam a többieknek, hogy én már hallom! De nem kellett sok, hogy meg is előzzenek, mert én még mindig rákjárásban totyogtam előre. Öt perc után egy kisebb kilátóhoz érkeztünk, és meg is álltunk. Először az előttünk elterülő látványt csodáltuk meg, aztán kipróbáltunk, mennyire verik vissza a hangot a környező hegyek, végül egy feszültséglevezető ordibálás lett a hahózásból. Jaj de jól esett. A vízesés pazar volt, és monumentális. Fotóztunk párat, és rátértünk a kiépített útvonalra. Pehelykönnyűnek éreztem magam, újra volt kedvem bámészkodni és meg-megállni. A friss hegyi patak vizével feltöltöttem üres kulacsom. Szaporázni kezdtük lépteinket, mert egyre jobban esett az eső, és a vacsoraidő is erősen közeledett. Természetesen utólag minden emlék megszépül, de azért legközelebb elővigyázatosabban választok útvonalat, az biztos.
A hotelba visszaérve zombiként lépdeltem a folyosókon. Az étteremben, megkopott némettudásomra támaszkodva rendeltem magamnak egy búzasört. A meleg leves, és a második fogás bájitalként hatott, rengeteget ettem a desszertből is, és ez sokat segített, hogy újra önmagam legyek. Az üres tányérok felett még beszélgettünk egy ideig, de mindannyian éreztük a ránk nehezedő fáradtságot. Nem csak testileg, de mentálisan is üresnek éreztem magam. A szobám felé vettem az irányt, amit támpontok alapján már memorizáltam. A forró víz ellazította az izmaimat, és egy zsák krumpliként zuhantam az ágyba.
Másnap reggel izomlázzal keltem, s legalább 20 évvel öregebbnek éreztem magam. A párába burkolózott hegyek látványától megborzongtam, és csalódottan tapogattam végig a még mindig vizes neoprén ruhát. A nap is bujkált, a fáradtságtól is fáztam. Erőt vettem magamon, megmosakodtam, emberi formát öltöttem és elindultam az étkezőbe. Közben szépen lassan szivárogtak befelé a többiek is, kissé fáradtabban mint egy nappal korábban. A reggeliből a többet ettem, mint ami jól esett, hogy legyen erő az aznapi feladathoz. A kalóriák és a kávé után összekészülődtünk és újra a kisbuszban robogtunk a beszálló ponthoz. Az előző napi csapat összetétele némileg változott, néhány új résztvevő is csatlakozott, újra össze kellett szoknunk. Ez a folyami út szinte végig a kanyonban vezetett. Izgalmas zúgókkal volt tele, és vezetőnk is bátrabban odairányított minket egy-egy olyan részhez, ahol ringlispílként pörgött a hajó. Kapkodtuk a lapátokat, és csak először fájt, ahogy a hideg víz betolult a ruha alá.
Alig pár kilométer maradt hátra, nyugodt szakasz jött. Még kiélveztük az egyre csendesedő folyó látványát, és a vadvízi evezés utolsó perceit. Felcipeltük a tutajt és a kihasználtuk a kiszálló pont adta luxust: az öltözőket és a forró vizes zuhanyt. Így pattantunk újra a buszba. Elköszöntünk alkalmi társainktól, s néhány órával később már hazafelé tartottunk. Az úton a profik már a következő megmérettetésüket tervezték, előkerültek az extrém kajakos videók, a meghódítani kívánt vadvizek listája, a különböző technikai kihívások. Én boldog voltam és elégedett azzal, amit a két nap alatt teljesítettem. Aztán az autópálya morajlása elringatott, és én már a következő evezésről álmodtam, hiszen bármikor szívesen visszatérnék ide, vagy eveznék akár vadabb vizekre is.
Ha tetszett Adél beszámolója, és kedvet kaptál te is a rafting túrához Ausztriában, várunk sok szeretettel – ezen az oldalon (katt) megtalálsz minden részletet a túránkról!