ACA Tengeri kajak túravezető képzés – Kornél élménybeszámolója

10 perc olvasás      Tengeri      Minden bejegyzés

Kornél, aki idén csatlakozott csapatunkhoz túravezető-segédként (hazai kenutúráinkon és ausztriai rafting túráinkon már sokan pacsizhattak vele), most a rafting szezon végeztével emelte a tétet, és belevágott ő is az American Canoe Association (ACA) tengeri kajaktúra vezetői képzésébe Horvátországban – amely képzést már több túravezetőnk is elvégezte, hogy teljes biztonságban tudjunk vigyázni mindenkire tengeri kajak túráinkon is. Érdekel, hogy milyen is egy ilyen képzésen résztvenni az őszi tengeren? 😉 Akkor olvass tovább – következzék Kornél élménybeszámolója!

0. nap

Noha maga a képzés csak hétfőn indult, már a vasárnap délután megérkeztem a festői Zlarin szigetre. A buszos utazás alatt elsuhant mellettem a horvát táj, az egyetlen bosszantó tényező a hosszú átszállási idő volt Zágrábban, még hajnalban. Délre értem Vodice kisvárosba, ahonnan délután háromkor komppal sikerült Zlarin megközelítése. Mivel Vodice-ban is várakoznom kellett, épp elég idő jutott a település óvárosainak, szűk sikátorainak felderítésére, meg persze egy fagyira a szikrázó napsütésben, mert hát mégiscsak különleges október végén a kikötőben napozni. A kikötői hangulat egyébként is mindig magával ragad, így ezúttal is szívesen figyeltem az érkező, távolodó kisebb-nagyobb hajókat, a halászok sürgölődését, a sirályok küzdelmét egy-egy falatért.

A jegyiroda kettőkor nyitott, 13:45-kor már a fedélzeten voltam. A nem túl nagy komp gyorsan szelte a hullámokat, nagyjából fél óra alatt a végállomásra értem. Itt már várt a kurzus vezetője, Mladen Hanzir, illetve több résztvevővel itt találkoztam első ízben. A szállás felé vezető úton megbeszéltük a délutáni menetrendet, és megállapítottuk, hogy az egyetlen működő vendéglátóegység a szigeten egy kocsma. No sebaj, azért ez is megjárja. A délután az érkezők fogadásával és a kocsma felavatásával telt, felváltva. Az esti program a kurzus tematikájának áttekintése, illetve néhány fontos elméleti tudnivaló részletezésével telt, ezután nyugovóra tértünk.

1. nap

Reggel az első derengő napsugarakkal együtt ébredtem. A tenger felől hűvös szél fújt be az ablakon, friss levegővel töltve fel a szobát, ahol négyen aludtunk. Reggeli után mindenki lázas készülődésbe kezdett, a legjobb ruhakombináción tanakodtunk. Én végül egy rövid neoprén aláöltöző mellett döntöttem, ami végül is jó döntésnek bizonyult. Noha 8:30-ra kellett a parton lennünk, a srácokkal már 8 órakor a helyszínen voltunk és a hajókat nézegettük. 8:30-ra már mindenki a saját hajója mellett ügyködött a lábtámaszokkal, szinte menet készen. Egy órás elméletet, bemelegítést, beszélgetést követően vízre szálltunk. Az idő pazar volt, a nap ragyogott, szél alig fodrozta a sima víztükröt.

A délelőtt különböző evezési technikák elsajátításával telt, melyek a hajó manőverezését teszik könnyebbé. Az alapok ismétlésén kívül megtanultunk kisebb ívben fordulni, külső és belső élre dönteni a hajót, illetve ezeket használni a fordulások során. Az ebédszünet alatt kissé változott az idő, a szél erősödése felkorbácsolta a hullámokat. Kellemes, nem méteres hullámok voltak ezek, hátszélben kiválóan alkalmasak a szörfözésre. Ezek közt kezdtük meg a különféle mentési technikák tanulását, lépésről lépésre. Tetszett a tematika, amely mentén fokozatosan tanultuk az új ismereteket, azonban még így is nagyon komplex, sok gyakorlást igényel. A bajba jutott embert honnan közelítsd meg, majd fogd meg a hajóját, kommunikálj vele, öntsd ki a vizet a kajakjából, legvégül segíts neki visszajutni… miközben a hullámok átcsapnak a hajódon. A délután végére mindenesetre egészen eredményesen ment a dolog, élveztem a feladatok jelentette kihívást.

A délutáni programot a kikötőben zártuk, csendesebb hullámok között, itt ismét néhány evezési módszert gyakoroltunk. A hajók pakolása gördülékeny volt, pár szóban értékeltük a nap eseményeit, majd oktatóinkat és egymást egy tapssal jutalmazva megköszöntük, hogy túléltük a napot. Ezután nehéz döntés előtt álltam: forró zuhany, vagy vacsora következzen előbb, azonban az egészet megelőzte egy “nyugtával zárd a napot” cigaretta. Ezt a forró zuhany követte duzzogva, végül a morgó hasam is elnyerte jutalmát, zacskós leves és Bolognai spagetti formájában. Az estét a bárban folytatták a srácok, azonban én a pihenés mellett döntöttem. Hosszú, nyugodt álomba szenderültem a nyitott ablakon át behallatszó tenger hullámzását hallgatva.

2. nap

A következő nap hasonlóan változatosan és izgalmakkal színezve telt. Reggel meglátogattam a sziget egyetlen boltját, ahol az ínséges időkre készülve egyből vettem egy fél kenyeret ebédre. A partra érve már gyülekeztek a többiek is, egy új taggal bővült a csapatunk. Nem ugrottunk azonnal “fejest” a hullámok közé, a parton belepillantottunk a tájékozódás és útvonaltervezés alapjaiba. Úticélunk a közeli Prvic Luka település volt a szomszédos szigeten. Az utat különböző szempontok alapján szakaszokra bontottuk, meghatározva az egyes megállók fontosságát, “taktikai” jelentőségét. Néhány perc múlva már a sima vízen siklottak a kajakok. A szigetcsúcson túl kissé megélénkült a szél, a friss sós levegő üdítően csapott az arcomba, a haladásban azonban nem okozott nehézséget. A csatornán való átkelés körültekintő, mégis oldott hangulatban telt: kajakos “fogócskát” játszottunk – mindenki nevetett.

Prvic szigetén költöttük el ebédünket, a szintén csöndes, téli álomra készülő szigeten mégis sikerült egy nyitott bárra lelni, ahol forró fekete aranyként mérték a kávét, természetesen nekünk is. Indulás előtt átnéztük a túravezetői hajók kötelező, illetve ajánlott felszereléseit, majd az egyes szakaszokat a tanulótársak által vezetve eveztük végig. Gyorsan le akartam tudni az ezzel járó feladatot, így rögtön elsőnek jelentkeztem. A jutalom nem maradt el, baráti tapssal nyugtázták a többiek, hogy klasszul csináltam a dolgokat. Menet közben még jutott idő a mentésekre is, ami ma már határozottan jobban ment.

Többet eveztünk, mégis kevésbé fáradtan szálltam partra. Ennek következtében az esti térképészeti óra örömére kibontott vörösborból én is kivettem a részemet. Az ágyban sokáig tanakodtam a nap eseményein, azonban végül beszippantott az álmok kavargó örvénye.

3. nap

A szerda reggel a szokásos módon indult: ébresztő 6:45-kor, reggeli, bevásárlás ebédre, majd találkozó a kikötőben a Peak and Paddle “bázison” 8:30-kor. A nap elsődleges feladata a navigációs ismeretek gyakorlati elsajátítása, illetve gyakorlása volt. Úticélként Zablačev kisvárost tűztük ki a szárazföldön, bő egy órányi evezésre tőlünk. Az utat különböző etapokra bontottuk, az egyes szakaszokat pedig más és más résztvevő vezetésével tettük meg. Az etapok között rendszerint valamilyen technikai gyakorlás következett “pihenésképpen”.

Ebéd Zablačevben, életmentő kávé, majd indulás vissza. A parton újra kalibráltuk az iránytűket, hiszen már megtanultuk az egyes viszonyítási pontok alapján történő tájolást, ami szerves része az útvonaltervezésnek. A hazaúton többször álltunk meg gyakorolni, leginkább a társmentéssel és önmentéssel foglalkoztunk. Megtanultuk mi a teendő amikor valaki a vízben elszakad a hajójától, hogyan segítsünk közreműködésre képes/képtelen bajbajutottaknak. A “Hand of God” kifejezés ebben az esetben azt a technikát takarja, amikor az eszméletlenül vízbefordult kajakost kifordítjuk a levegőre. A legnagyobb móka az önmentés volt, ez a rész különösen tetszett.

Az este folyamán elsődlegesen a másnapi vizsgakövetelményeket néztük át. Vizsgamunkaként két különböző túra megtervezése volt a feladatunk. A tanultak alapján a csoport összetételének és képességének megfelelő útirány választása, figyelembe véve a környezeti tényezőket, különös tekintettel a szélirányra és erősségre. Részletes útvonalterv készítése, amely tartalmazza az etapok hosszát, időtartamát, a nagyobb csatornák keresztezésekor útirányokat (tájolás – a kiválasztott úticél és a mágneses észak közötti szögeltérés fokban kifejezve). A feladat része volt a szükséges felszerelések áttekintése mind a túravezető, mind a túrazók részéről, illetve az esetleges mentési pontok megjelölése. A csapat egy része borral ünnepelte az utolsó éjszakát. Mostmár tudom, hogy a világ bármely konyhájában feltehető kérdés a következő: “Where is the wine?” A közös munka helyett később inkább nyugalomra vágytam, úgyhogy a szobába mentem ahol csöndesen dolgozhattam a tervezésen. Elsődlegesen több helyismeret kellett, úgyhogy sokat olvastam Zlarin jellegzetességeiről, a környező szigetekről. A munka végül hajnali 1 óra magasságában ért véget “szinte kész” állapotban. A maradékot reggel terveztem befejezni.

4. nap

Az idő továbbra is pazar, már a reggeli sugarak is melengetően hatottak amikor a kikötőbe értem reggel. Épp egy halászhajó hagyta el az öblöt vadul kolompolva.

A hajók körüli készülődés közben mindenkin érezhető volt egy kis feszültség a prezentációk, majd a ránk váró vizsga miatt. Minden hallgatónak választani kellett a lehetséges vizsgatípusok között, L2 vagy L3 minősítés között. Amennyit törtem rajta a fejemet, most olyan egyszerűnek látszott a megoldás. Erre még később visszatérek, az eredményhirdetés résznél. A prezentáció gyorsan ment, ám mivel a terveket végül csapatban kellett bemutatni, éjszakai fáradozásom részben feleslegesnek bizonyult. Vízre is szálltunk, az első feladat: önmentés.

Ehhez ugyebár elkerülhetetlen, hogy az ember nyakig merüljön a vízben, ez a reggeli órákban senkinek sem esett jól. Meglepő módon sokaknak ez okozta a legnagyobb kihívást, hisz a hajóba való visszamászás biztos egyensúlytartást igényel, én azonban kifejezetten élveztem. Pipa. Csapatos túravezetés következett, mely során egy előre meghatározott útvonalon kellett a “túrázókat” elnavigálni. A csavar ott volt, hogy a csapattagok indulás előtt megtanácskozták, milyen váratlan esemény, ill. baleset fog történni az út során. Valakinek a lába szorult be, egyesek cápatámadástól rettegve próbáltak reszkető kezekkel a túravezetői hajóba kapaszkodni. A színjáték mögött persze komoly szándék húzódott: a túravezető-jelölteket valós szituációkban tesztelni, képesek-e egy nem várt helyzet megoldására.

Az én blokkom volt a legvégén, már csupán a kikötőbe kellett visszavezetnem a többieket. Az öböl felénél járhattunk, amikor Dimìr fáradságot színlelve a vízbe fordult. Észlelés, megközelítés, kommunikáció gyorsan követték egymást. Utasítás a csapattagoknak, segítség a bajbajutottnak. Egyszerű T-mentés, Dimìr a hajóban. A probléma akkor kezdődött, amikor közölte, hogy ő bizony képtelen egyedül tovább evezni. Namármost, nem kis emberről beszélünk, így csak a vontatás jöhetett szóba. Segítőt kértem mellé, aki stabilizálta, vonókötél ki, egyik, másik hajó bekapcs. Öveket bekötni, vontatás indul.

A fogatom kissé farnehéz volt, de a többiek rendkívül jót mulattak a potyázáson. Senki nem gondolta, hogy haza húzom őket, én azonban elhatároztam, hogy mindenképp révbe viszem az uszályt. Nem volt rá szükség, hamarosan végetért a blokk és az elemzés következett. Az öbölbe már mindenki a saját evezőjével “pedálozta” be magát. Jóleső érzés öntött el partraszállás közben, hiszen sikerült minden terhet ledobni.

Mire a bárba értem már folyt a tanácskozás. Rövid visszatekintés az elmúlt napok eseményeire, majd az eredményhiretés következett. Itt visszacsatolnék a korábban írtakhoz. Mint említettem, választás elé kerültem: ezen a kurzuson tengeri kajakos túravezető L2 vagy L3 minősítés megszerzésére volt lehetőség, és mindkettő lehetett sikertelen is. Mindent összevetve úgy döntöttem, hogy az L2 vizsgát választom. Azt gondolom jó eséllyel sikerült volna a másik is, azonban a döntésemet több tényező határozta meg. Először, idén kajakoztam a tengeren először. Egyből a hármas szint megszerzése olyan lett volna, mint óvodából középiskolába menni.

Másodszor az “eszkimó fordulóval” vannak nehézségeim, márpedig ez az L3-mas vizsga része. Harmadszor, azért jöttem erre a tanfolyamra, hogy elsajátítsam azokat a technikai és tervezési alapokat, túravezetési ismereteket, amelyekre támaszkodva aktív túravezetőként folytathatom az evezést. A vizsga sikerült. Elégedett vagyok az eredménnyel, mindent sikerült megvalósítani, amiért belevágtam ebbe az utazásba. Az, hogy mindemellett egy nagyszerű csapat részese lehettem pár napig, pluszban fokozza az örömömet. Egyenként gratulálunk egymásnak az elért eredményekért, majd oktatóinktól és a helyszínen maradó társainktól elbúcsúzva együtt szálltunk kompra. A hajóút gyorsan eltelt. Idegenként érkeztünk vasárnap, Vodice kikötőjében baratokként váltunk el csütörtökön.

Még egy cigaretta a tengerparton, és elindultam a buszmegálló felé. Az utam most másfelé vezet, de egyszer még biztosan visszatérek Zlarin szigetére, ami oly sok inspirációt, élményt és tapasztalatot adott nekem. Ezúton szeretném megköszönni a FunRafting csapatának, különösen Hundzsa Attilának, hogy lehetővé tette számomra ezt az utazást. Zárásként köszönöm, hogy elolvastátok útinaplómat, gyertek Ti is evezni. A következő kaland Rátok vár!

Ha tetszett Kornél beszámolója, és kedvet kaptál egy kis tengeri kajakozáshoz, várunk sok szeretettel – ezen az oldalon (katt) megtalálod minden tengeri túránkat!