fbpx

CSAPATÉPÍTÉS

Ezeknél a programjainknál az evezés élményét, izgalmait csapatépítő játékokkal bolondítottuk meg, ami rendkívül jó hatással van a túra hangulatára. Az evezés közben, illetve a pihenőkben játszott játékok még sokkal felszabadultabbá, befogadóbbá, oldottabbá teszik a csapatot, ami által inkább egy pajkos gyerekcsapathoz fog hasonlítani a vízitúrázás.

KINEK AJÁNLJUK?

Ezt a fajta túrát kifejezetten céges csapatépítésre ajánljuk. Olyan játékokat válogattunk össze, amik elősegítik a csapaton belüli kommunikációt, a csapattagokat együttműködésre készteti, és erősíti a csapatszellemet.

VÁLASSZ TÚRÁT!

CSAPATÉPÍTŐ KENUTÚRA MAGYARORSZÁGON

Választásod szerint lehet Ipoly, Gemenci-erdő, Szigetköz, Öreg-Túr, Ráckevei-Duna, Dunakanyar, Szentendrei-Duna, Balaton, Velencei-tó

Márciustól októberig

1, 2 vagy 3 napos túrák

Evezés: 12-25 km (a csapat fizikai felkészültsége alapján)

Mindig jó látni azt a felszabadultságot, amit a természet, a víz, az evezés-, a közösségi élmény, és az esti tábortüzes beszélgetések hoznak magukkal. Ezt mi csapatépítő játékokkal szoktuk megfűszerezni, és máris a hangulat a tetőfokára hág. Az elején megtanítjuk a kormányzást, és máris indulhat a túra a négy fős, szinte felboríthatatlan kenuinkkal. Magyarország legszebb folyószakaszai közül segítünk, a tudásszintnek, és szállásigényeknek legmegfelelőbb túrahelyszínt kiválasztani.

 

Túrához szükséges: 
váltóruha          fürdőruha, törülköző

1 napos program vázlat:

Kezdés Vége Program
8:30 10:00 Ruhaosztás, oktatás, transzfer
10:00 11:00 Csapatépítő játékok
11:00 16:00 Kenutúra

 

Az evezés előtt, valamint a túra során a pihenő időkben a csapatra szabott, előzetesen egyeztetett csapatépítő játékokat játszunk.

 

Miért minket válassz?

Ismerjük a hazai vizeket, helyszíneket, lehetőségeket, így az igényeidnek megfelelő túrát tudjuk kialakítani.
Nálunk rengeteg kiegészítő program közül választhatsz, mint például meditáció, jóga, afro dance, improvizációs színház, közös főzés, tábortüzezés, stb.
Segítünk a kenutúra, szállás, utazás megszervezésében.
Tapasztalt outdoor trénereink még több játékot, kalandot, tudatos csapatépítést visznek a túrádba.

CSAPATÉPÍTŐ RAFTING TÚRA AUSZTRIÁBAN

Göstling an der Ybbs, Ausztria (Budapesttől 450 km-re)

Májustól október 15-ig

1 vagy 2 napos túrák

Evezés: 12-15 km (a csapat fizikai felkészültsége alapján)

Egy rafting túra már önmagában is erősen csapatépítő, hiszen a résztvevők élesebb helyzetekben egymásra vannak utalva, ami növeli az összetartozás érzését és a bizalmat egymás iránt. A közös élmény egy csapattá kovácsolja a résztvevőket, és jó hangulatot teremt, amit még a túra előtt és a pihenőkben megejtett csapatépítő játékokkal tudunk tovább fokozni.

 

Túrához szükséges: 
úszástudás          extrém sport biztosítás           fürdőruha, törülköző

1 napos program vázlat:

Kezdés Vége Program
7:30 8:30 Svédasztalos reggeli a szálláshelyen
8:30 10:00 Ruhaosztás, vadvízi oktatás, transzfer
10:00 11:00 Csapatépítő játékok
11:00 14:00 Rafting túra
14:00 18:30 Ebéd, szabad program (pl. vízesés túra)
18:30 20:00 Vacsora a szálláshelyen

 

Az evezés előtt, valamint a túra során a pihenő időkben a csapatra szabott, előzetesen egyeztetett csapatépítő játékokat játszunk.

 

Miért minket válassz?

A szállásunkon, ahol svédasztalos reggelivel, szaunával, medencével, félpanzióval várunk, akár 100 főt is el tudunk szállásolni egy helyen.
Nálunk rengeteg aktív program közül választhatsz, mint például canyoning, via ferrata, siklóernyőzés, hegyi kerékpározás.
Választhatsz a 2-3 fős és a 8-10 fős hajók közül.
Segítünk a rafting túra, biztosítás, szállás, utazás megszervezésében.
Outdoor trénereink még több játékot, kalandot, tudatos csapatépítést visznek a túrádba.
Tapasztalt, nemzetközi vizsgával rendelkező túravezetők.

CSAPATÉPÍTŐ VÁROSNÉZŐ EVEZÉS BUDAPESTEN

Budapest

Májustól októberig

Nappali vagy éjszakai túra

Evezés: 1,5-2 óra

Erősítsd csapatotokat outdoor trénereink által tartott játékokkal, aztán pedig lazítsatok és eresszétek ki a gőzt közösen a Dunán, miközben Budapest soha nem látott arcában gyönyörködhettek! Felejtsétek el a sablonos programokat, városnéző túrákat, és szerezzetek életre szóló élményt egy nagyraft hajóban, a Duna közepén! Budapest legszebb pontjait csodáljuk meg a Dunáról, miközben egy 8-10 személyes raft hajóval lavírozunk a hídpillérek között.

 

Túrához szükséges: 
papucs/váltócipő

Program vázlat:

Kezdés Vége Program
18:00 18:30 Felszerelés kiosztása, oktatás
18:30 19:30 Csapatépítő játékok
19:30 21:30 Városnéző evezés

 

Az evezés előtt, valamint igény esetén a túra során a csapatra szabott, előzetesen egyeztetett csapatépítő játékokat játszunk.

 

Miért minket válassz?

Ismerjük a Duna budapesti szakaszát mint a tenyerünket, így az igényeidnek megfelelő túrát tudjuk kialakítani.
Segítünk a túra, a csapatépítés és az utazás megszervezésében.
Tapasztalt outdoor trénereink még több játékot, kalandot, tudatos csapatépítést visznek a túrádba.

CSAPATÉPÍTŐ KAJAKTÚRA TENGEREN

Horvátország, Montenegró, Zakynthos

Májustól októberig

Több napos túrák

Evezés: 12-15-20 km (a csapat fizikai felkészültsége alapján)

Egy lakatlan sziget elfoglalása és meghódítása nem csak kalandos, hanem rendkívül erős összetartó, csapatépítő hatással is bír. A tengeri kajakozás az evezés egyik legszabadabb, legizgalmasabb formája, melynek könnyű az elsajátítása. A tengeri kajakokat úgy alakították ki, hogy még a hullámzó tengeren is megállja a helyét, így menetstabilitása a kezdők számára is biztonságot ad, és a borulás esélyeit minimalizálja.

 

Ezen túrák kalandszintjét az igényekhez tudjuk igazítani: lehet expedíciós túra, lakatlan szigeteken sátorban alvással, különböző túlélési feladatokkal, vagy lehet kényelmes túra szállással, csillagtúra szerűen.

 

Túrához szükséges: 
úszástudás          extrém sport biztosítás

Miért minket válassz?

Valódi, viharban tesztelt, zárt tengeri kajakok használata a túrán.
Segítünk a tengeri kajak túra, biztosítás, szállás, utazás megszervezésében.
Outdoor trénereink még több játékot, kalandot, tudatos csapatépítést visznek a túrádba.
Tapasztalt, ACA (American Canouing Association) tengeri kajak túravezető végzettséggel rendelkező túravezetők.

RÓLUNK MONDTÁK

funrafting-rafting-csapatepites-referencia-decathlon-nagy

Azthiszem mindenki nevében beszélhetek, hogy egy hatalmas élményben volt részünk ebben a pár napban amit veletek töltöttünk. Legtöbben közülünk még nem próbálták ezt a sportot , de azt gondolom mindenkinek örök emlék marad . Köszönjük nektek azt , hogy 100% ban értünk voltatok ott , segítettetek minket és jókedvvel, lelkesedéssel fordultatok felénk. Egy olyan hétvégét teremtettetek , ami teljesen feltöltött minket és még-jobban összehozta a csapatunkat.

Gomori Nóra – Részlegvezető

funrafting-rafting-csapatepites-referencia-lufthansa-nagy

Bárkinek bártan ajánlom a FunRafting csapatot, aki egy igazán élménydús hétvégét szeretne. Különösen meglepett, mikor azt láttam, hogy egy tízen éves kisfiú is bátran leugrik a szikláról a Salzába, miután nevetve végigevezte a túrát ? . A vezetők figyelnek az emberekre így biztonságban élvezhetjük a vadvízi evezés élményeit és a csodás tájat

Huber Hajnalka – Vezető asszisztens

funrafting-rafting-csapatepites-referencia-penta-industries-nagy

Köszönjük a Fun Rafting csapatának a szuper szervezést! Igazán nagyszerű hétvége volt, külön öröm, hogy a kicsit passzívabb kollégákat is rá lehetett venni a sportra. Mindenki nagyon jól érezte magát és rengeteget nevettünk! Sport és hajnalig tartó buli a kollégákkal! ?

Kis Barbara Lili – Irodavezető

funrafting-rafting-csapatepites-referencia-ingatlan-com-nagy

Izgalmas kalandozással, érdekes budapesti történelmi kvízzel, vidám hangulatúra kerekedett a csapatépítőnk. Szuperjól éreztük magunkat, köszönjük a navigálást!

Varga Edina

funrafting-rafting-csapatepites-referencia-mavir-se-nagy

5 éve volt először a MAVIR SE csapata vadvízi evezésen Attiláékkal, azóta egy évet sem hagynánk ki. A legnagyobb kaland a legnagyobb biztonságban. Ha bármikor szóba kerül a rafting, az első kérdés: „Mikor megyünk legközelebb?“

Abonyi Réka

Csapatépítés – rafting Ausztriában. Mikor ezt meghallottuk kolleganőmmel, rögtön rávágtuk, hogy nem. Azért elindultunk 7 fiúval együtt, de végig, szombat reggelig, amíg csónakba nem szálltunk, azt mondogattuk, hogy mi nem biztos, hogy beülünk. De végül is sodortak az események és egyszer csak már a vízen voltunk. És nem bántuk meg, mert csodálatos élmény volt! Köszönjük a biztonságot, amit nyújtottatok és a jókedvet, amivel kis csapatunkat kisértétek. Nagyszerű volt ez a hétvége.

Zelenkáné Bayer Ágnes – Beszerzési asszisztens

Továbbiak mutatása
funrafting-rafting-csapatepites-referencia-control-system-nagy

A hétvégi túra nagyon szuper volt, mindenki fantasztikus élményeket szerzett. Köszönet a csapatnak – különösen Nórinak – a lebonyolításért és a sok figyelmességért. A túravezetők nagyon képzettek és mindenben a maximálisan segítettek. A képek nagyon szuperek lettek, már nagyon kíváncsiak vagyunk a videóra is. A kanyoningnál egy kicsit másra számítottunk a látott videók alapján (csúszdázás, ugrálás, stb.). De így is nagyon izgalmas volt, főleg az utolsó 20m-es ereszkedés. Ha még össze tudjuk hozni, talán még idén újra megyünk egy hétvégére, de legkésőbb jövőre találkozunk.

Gál Ferenc – Mérnök

funrafting-rafting-csapatepites-referencia-daniella-nagy

Egy igazán élvezetes rafting túrán vettünk részt, több, mint 30 fővel. A kezdeti óvatoskodás után minden munkatársunk belelendült a „játékba” és teljes elánnal evezett, csapkodott, ugrált a sziklákról. Színesítették a programot az evezést megszakító folyóparti játékok, melyek szintén sok nevetéssel jártak. Az esti vacsoránál, a remek szálláson szintén csapatépítő játékokkal és élménybeszámolókkal, az elkészült fotók megtekintésével töltöttük az időt. A túravezetők felkészültsége, a barátias hangulat kifogástalan volt.
Annyira jól sikerült a kiruccanás, hogy idén dupla létszámmal újra ott leszünk!

Luczy Csaba – Kereskedelmi igazgató

funrafting-rafting-csapatepites-referencia-legrand

A Legrand biztosan tudja, hogy csapatként megsokszorozódik a hatékonyságunk. A siker érdekében fontos a munkatársak szaktudása és felkészültsége, azonban az egyes emberek csapattá érése és egymás segítése hozzájárul az eredményességhez. Mi megkaptuk ezt a szellemiséget a FunRaftingtól gyakorlatban megvalósítva. Nehéz volt és gyönyörű. Elfáradtunk és nevettünk. Köszönjük a Legrand csapatának nevében!

Pardi Katalin – Személyi asszisztens

funrafting-rafting-csapatepites-referencia-hella-nagy

Csapatunk most volt először vadvízi evezésen. A különböző korú és edzettségű csapatban végül mindenki megtalálta a számára leginkább megfelelő hajót, így izgalmas és nevetéssel teli evezésekben volt részünk, a sziklákról való ugrálás és csúszdázás pedig csak tovább színesítette az élményt. ? A túravezetők mindenre és mindenkire odafigyeltek, nekünk tényleg csak annyi volt a dolgunk, hogy jól érezzük magunkat! Köszönjük a szervezést a Funrafting csapatának!

Enzsel Edina – Irodavezető

BEMBOZ_NEW_LOGO_01

Csapatunk tavaly volt először (de nem utoljára) vadvízi túrán. Csodálatos környezetben, izgalmas kalandban volt részünk. Abszolút ajánlom nem csak profiknak, de kalandvágyó kezdőknek is! Az utazókat Attiláék a BEMBOZ Kft-n keresztül biztosítják, így kölcsönös a bizalom és együttműködés a két cég között!

Nagy Mónika – Szakmai igazgató

Ezúton szeretnénk megköszönni a FunRafting csapatának, hogy ilyen fantasztikus és életre szóló élményben lehetett részünk! A játékok ötletesek voltak, a szervezés és a hangulat pedig egyenesen kifogástalan. Köszönjük a sok nevetést és azt, hogy megmutattátok számunkra Magyarország leggyönyörűbb vadregényes tájait.

Fébő Kincső – Marketing ügyintéző

“Köszönjük a csapatépítő program szervezését. Rendkívül segítőkész és kedves szervezők biztosították számunkra, hogy valóban élményekkel gazdagodjunk. A játékok vidámak és energikusak voltak, a kenutúra pedig mindenki számára egy üde színfoltja marad a csapatépítésünknek 🙂 “

CARGILL MAGYARORSZÁG Zrt. Pénzügyi csapata