MIKOREgyelőre nincs újabb időpont |
3 nap vagy 2+ nap
Poroszló - Tiszafüred
kb. 10-18 km/nap
Kezdőknek is
SZÁLLÁSFaház, apartman vagy sátrazás kempingben |
ÁRAKFelnőtt: Hamarosan 6-12 év: Hamarosan |
A Tisza-tó az egyik legváltozatosabb vízi pihenőhely, ahol burjánzik az élet – vannak olyan helyek, amit már annyira benőnek a vízi növények, hogy csak a békák tudják átverekedni magukat rajta. Szerencsére kenuinkkal a legtöbb helyre be tudunk jutni (persze a költési időszak miatt itt is vannak a nagyközönség elől időszakosan elzárt helyek) és óriási területet be lehet evezni. Nem is gondolnánk, hogy ezt a vízi paradicsomot mesterségesen alakították ki, eredetileg Kiskörei-víztározónak hívták, és öntözéses, valamint árvízvédelmi céllal hozták létre. Szerencsére a felduzzasztást abbahagyták a 2. fokozatnál, ami egy igazi varázslatos hellyé változtatta a környéket: rengeteg kis szigetből, nádasból és csatornából áll össze, ahol rengeteg madárfaj érzi otthon magát.
Miért érdemes minket választani:
› Több mint 15 éves vízi tapasztalat
› Vadvízen és tengeren edzett, képzett (nemzetközi vizsgával rendelkező) túravezetők
› Családias légkör, odafigyelünk rád
› Teljes körű gyors, profi ügyintézés
› 100% elégedettségi garancia, a részletekért kattints
Találkozó este a szálláshelyen, ahol átbeszéljük a hétvége menetét, majd az este hátralévő részében lehet pihenni, sütögetni, éttermezni, úszni – kinek mihez van kedve.
Szombat: nádasok és madárrezervátum
A Tisza-tó partján a víz illata és az érkezésünket felvezető madár sereg azonnal megteremti az aznapi alaphangulatot. 😉 A tó partján kiosztjuk a felszereléseket, tartunk egy kis evezéstechnikai oktatást, majd irány a víz, ahol begyakoroljuk a tanultakat és bele is vágunk a nád sűrűjébe, hogy aztán a Tiszát keresztezve szűk, kanyargós ágakon keresztül máris a madárrezervátumban találjuk magunkat. Itt aztán tényleg rengeteg fajta madárral találkozhatunk: nagy számban vannak jelen szárcsák, vízityúkok, récék, gémek, kócsagok, gólyák, sasok, héják, és még felsorolni is nehéz lenne azt a 200 madárfajt, amikkel összetalálkozhatunk túránk során. A nádassal benőtt vízi utakon haladunk nyugodt tempóban, amíg el nem érünk a tiszafüredi szabadstrandhoz. Itt egy nagyobb pihenőt tartunk, lehet fürdőzni, a magunkkal hozott szendvicseket elfogyasztani, vagy a közelben lévő étteremben ebédelni. A pihenő után egy még vadregényesebb ágon, a Kis-Tiszán folytatjuk utunkat visszafelé, ahol bedőlt fákat kerülgetünk, amik egy igazi kis játszótérré változtatják ezt a szakaszt. Végül pedig élményekkel, és nádtorzsákkal teli kenukkal érkezünk meg a kiindulási pontunkra. 😉
Az estét csillagnézős pihenéssel töltjük a kempingben, sétálhatunk egyet Poroszló piciny településén.
Vasárnap: ártéri evezés és séta
Reggel elhagyjuk szállásunkat és átgurulunk Tiszafüredre, hogy újra eggyé válhassunk a természettel, és belevetjük magunkat a kesze-kusza nádasba, ami egy szigethez vezet. Ezen a szigeten található a Tiszavirág Ártéri Sétaút – egy olyan 1,5 kilóméteres tanösvény, ahol rengeteget megtudhatunk a tiszavirág, vagyis a kérészek életéről, valamint a helyi halászati technikákról, eszközökről. Itt két megfigyelő toronyból is belekukkanthatunk a madarak életébe, és cspdás rálátásunk lesz a közeli tavakra, a Borzanta– és Göbe-tóra. A séta után visszaszállunk kenuinkba, és varázslatos helyeken, nádasokban, szigetek mellett és ártéri erdőn keresztül jutunk vissza kiinduló pontunkhoz Tiszafüredre.
Részvételhez: a túra folyamán az úszástudás előnyt jelent, de nem kötelező. A 16 éven alatti gyerekeknek, és azoknak, akik nem tudnak úszni, a mellény használata az egész túra alatt kötelező, melyet biztosítunk.
Túra nehézsége: képzett túravezetőink közreműködésével kevésbé gyakorlott, vagy kezdő vízitúrázókra is emlékezetes élmények várnak.
Ajánlott felszerelés:
A túrára hozz magaddal:
› enni- és innivalót
› vízhatlan kabátot
› evezős/technikai felsőt
› sapkát/kalapot
› naptejet, napszemüveget
› az időjárásnak megfelelő öltözéket + érdemes egy váltó nadrágot és pólót hozni, mert a vízfröccsenésektől nedves lehet a ruházat; teljesen kezdőknek egy komplett váltóruha szükséges
› ha a telefonodat szeretnéd magaddal hozni, akkor vízálló telefontokot
Felszerelés szállítása: a vízre csak a napi felszereléseinket visszük.
Időjárás: az aktuális időjáráshoz mérten fontos a sapka, a tarkó védelme, napozó krém használata, valamint fel kell készülni megfelelő öltözékkel a kevésbé jó időre is: esőre, szélre, alacsonyabb hőmérsékletekre!
Nyárfa Camping – Poroszló
Időszak: péntek-vasárnap (2 éjszaka)
Lehetőségek: faház vagy apartman
Faház: 2 / 3 / 4 ágyas faház, közös vizes blokk, közös konyha és hűtő
Apartman: 4 ágyas apartman, saját felszerelt konyha, saját fürdőszoba, tv, terasz
Ár: faház – 4 000 Ft/fő/éj (min. 2 főtől) + 18 év felett IFA // apartman – 20 000 Ft/apartman/éj (max. 4 fő) + 18 év felett IFA
Madárpart Kemping – Poroszló (a Nyárfa Camping mellett)
Időszak: péntek-vasárnap (2 éjszaka)
Lehetőségek: sátrazás kempingben
Van: közös konyha a szükséges felszerelésekkel, parkolási lehetőség, vizes blokk, áram
Ár: 2 500 Ft/fő/éj + IFA (felnőtt), 2 000 Ft/fő/éj (4-18 év)
Péntek: Poroszló
Cím: Poroszló (kattints, Google Maps) – a pontos koordinátákat elküldjük a túra előtt
Találkozó: 10 órakor (bringatúra) / este (mindenki más részére)
Tömegközlekedéssel
Poroszló és Tiszafüred is könnyen megközelíthető tömegközlekedéssel, itt (kattints) tudsz tájékozódni a részletekről.
Autóval
Utazás egyénileg – a telekocsi rendszerben való részvételhez a jelentkezés után kiküldött űrlapon tudod majd megadni a szükséges adatokat.
Kenutúra
Tisza-tó 2+ nap |
Hamarosan
felnőtt |
Hamarosan
6-12 év |
Az ár tartalmazza:
› A teljes felszerelést a kenutúra során (hajót, lapátot, mellényt)
› A túravezetést profi, több mint 15 éves tapasztalattal rendelkező túravezetőkkel
› A hajók kiszállítását, hazaszállítását
› A szervezési díjat
Az ár nem tartalmazza:
› Az utazást – ld. “Találkozó, utazás”
› Az étkezéseket
› A szállást – ld. “Szállás”
Helyfoglalás érvényessége:
› Online jelentkezés esetén egyéni résztvevők és kisebb csoportok részére egyaránt 3 900 - 10 900 Ft/fő foglaló befizetésével, és a fizetés után kiküldött részvételi űrlap kitöltésével válik a túra lefoglalttá. A fennmaradó összeg befizetése a helyszínen esedékes.
› Ajánlatkérés esetén egyéni résztvevők és csoportok részére egyaránt 3 900 - 10 900 Ft/fő foglaló befizetésével, és az ajánlatadáskor kiküldött részvételi űrlap kitöltésével válik a túra lefoglalttá. A fennmaradó összeg befizetése a helyszínen esedékes.
Minimum létszám:
A túrát minimum 10 fő jelentkezése esetén tudjuk elindítani. Amennyiben nem jön össze a szükséges minimum létszám, választható másik időpont, vagy visszatérítésre kerül a befizetett foglaló összege.
Garancia:
Amennyiben a túra cégünk hibájából meghiúsul, a befizetett foglaló összegét visszatérítjük.
Időjárás:
Evezős túráinknak a természet ad otthont, annak minden szépségével és kihívásával együtt, időjárás tekintetében is. Túráinkat kizárólag balesetveszélyes vagy rendkívül szélsőséges időjárási körülmények esetén halasztjuk el - ebben az esetben választható másik időpont, vagy visszatérítésre kerül a befizetett foglaló összege. Minden más esetben, amikor az időjárás esetleg nem a legidillibb formáját hozza, de a túra biztonságosan megtartható, ha a jelentkező eláll a cégünk által egyébként kivitelezésre kerülő túrán való részvételtől, a szervezési és kiszállási költségek végett a befizetett összeg visszatérítése, illetve kártérítés fizetése nem áll módunkban.
COVID-19:
Visszafizetjük a foglaló 100%-át, amennyiben a befizetést követően ismét életbe lép olyan korlátozás, mely nem teszi lehetővé a túra megrendezését.
Visszamondási feltételek (vendég részéről):
Visszamondás esetén a felmerült költségek érvényesítése végett a visszamondó bánatpénzt köteles fizetni, amely a teljes részvételi díj (tehát a teljes túradíj) százalékában kifejezett, alábbi átalány összege:
› a túra időpontját megelőző 60. és 31. napok között a részvételi díj 20%-a
› 30. és 16. napok között a részvételi díj 70%-a
› 15. és 8. napok között a részvételi díj 90%-a
› 7 napon belül a részvételi díj 100%-a, de a lefoglalt hely harmadik fél részére átruházható, amennyiben a harmadik fél megfelel a túra részvételi feltételeinek.
Másik időpontra történő átfoglalás esetén amennyiben az átfoglaló vagy cégünk tud utasokat találni a megüresedő helyekre, a teljes befizetett összeg átvihető a másik időpontra, ha azonban a megüresedő helyekre nincs másik jelentkező, az átfoglalás visszamondásnak minősül, melyre a fenti feltételek az érvényesek.
A jelenlegi bizonytalan járványügyi helyzetben erősen javasoljuk útlemondási biztosítás megkötését valamely biztosítónál, amely betegség (akár COVID, akár más) vagy baleset esetén fedezi a felmerülő költségeket.
Nyilatkozat:
A résztvevők biztonsága érdekében fenntartjuk a túraterv-változtatás jogát.
Fenntartjuk a jogot a túra vagy a programok lemondására felelősségén kívül eső okokból (pl. szélsőséges időjárási viszonyok vagy elháríthatatlan természeti jelenségek, technikai akadályok miatt). Ebben az esetben választható másik időpont, vagy visszatérítésre kerül a befizetett foglaló összege.