KAJAKTÚRA

Gemenci-erdő

MIKOR

Egyelőre nincs újabb időpont

Egyelőre nincs újabb időpont

IDŐTARTAM

2+ nap (p este – v)

Hol

Baja

Evezés

kb. 15 km/nap

Nehézség

Kezdőknek, családoknak is

SZÁLLÁS

Sátrazás kempingben

PROGRAM

Pörbölyi Titán gyalogtúra

PROGRAM

Halászati bemutató és vacsora

ÁRAK

Bolygóbarát akció:

Felnőtt (kajak): Hamarosan

8-13 év (kajak): Hamarosan

Felnőtt (kajak): Hamarosan

8-13 év (kajak): Hamarosan

Kenus árak

Tarts velünk a Gemenci-erdőbe, Magyarország egyik legvadregényesebb, legizgalmasabb vízi tájára, ahol kajakjainkkal a fák között cikázunk, miközben hallgatjuk, ahogy a madarak trilláznak, az avarban a vaddisznók túrnak, és ahogy a szarvasok izgatottan bőgnek. Egy kis szerencsével az esőzések által a vízszint is megemelkedik, így kajakjainkkal bárhová eljuthatunk, és az erdő fái között szlalomozhatunk.

 

Hajótípus: ezen a hétvégén lehetséges kenuval is részt venni a túrán, részletek a “Tudnivalók” és az “Árak” fülnél.

Képeinken egyelőre kenuk láthatók. Erről a helyszínről egyelőre főleg kenus képeink vannak - mindez ne tévesszen meg, tengeri kajakozni fogunk.

Miért érdemes minket választani:

Több mint 15 éves vízi tapasztalat

Vadvízen edzett, képzett (nemzetközi vizsgával rendelkező) túravezetők

Családias légkör, odafigyelünk rád 😉

Teljes körű gyors, profi ügyintézés

100% elégedettségi garancia, a részletekért kattints

A túradíj egy része környezetvédelmi hozzájárulásra kerül felhasználásra

Bolygóbarát akció

Szeretnénk, ha nem csak egy élménnyel távoznál, hanem valamilyen hasznos tudást is szereznél környezetedről, és annak megóvásáról. Ezért a kajaktúránk mellé kiegészítésként „bolygóbarát” környezettudatos programot találtunk ki, amit ebben az évben díjmentesen vehetsz igénybe (csak a kajaktúra díját kell kifizetned), a plusz program díját mi álljuk.

Pörbölyi Titán
Halászati bemutató a Gemenci-erdőben
Plusz program: Pörbölyi Titán gyalogtúra (opcionális)
Plusz program: Halászati bemutató és vacsora
Szombaton az evezés után tarts velünk egy gyalogtúrára a Pörbölyi Titánhoz (nevezetesen hazánk legnagyobb kerületű fájához), ahol miközben átmozgatjuk kicsit a lábainkat is, túravezetőnk mesél neked az erdőről és a minket körülvevő élővilágról, hogy kicsit jobban megismerhesd a tájat, amiben a hétvégét töltjük.
Érdekel, hogyan fognak a helyiek hagyományos eszközökkel, fenntartható módon halat a híres-neves bajai halászléhez? Vagy hogy hogyan kell akkurátusan halat pucolni? Nameg akkor már el is készíteni azt a bizonyos halászlevet? 😉 A szombati evezés után erre mind megkapjuk a választ helyi profiktól, egy autentikus halászati bemutató és vacsora keretében a Vén-Duna partján!

➜ Túraleírás

Péntek: este találkozó a szálláshelyen

Találkozó este a szálláshelyen, ahol átbeszéljük a hétvége menetét, majd az este hátralévő részében lehet pihenni, sütögetni, éttermezni, úszni – kinek mihez van kedve.

Szombat: Vén-Duna és kiságai + Pörbölyi Titán gyalogtúra
Szombat: Vén-Duna és kiságai + Halászati bemutató és vacsora

Egy nyugodt reggeli, majd kiosztjuk a felszereléseket, lesétálunk a mindössze 100 méterre lévő partra, tartunk egy rövid oktatást, és már kezdjük is mai körtúránkat a Vén-Dunán. Ha a vízállás lehetővé teszi, benézünk elrejtett kiságakba, felfedezzük a Cserta-Dunát, és séta helyett kajakkal hódítjuk meg az Gemenci-erdőt, ahogy cikázgatunk a fák között. A túra során rengeteg állatfajjal találkozhatunk, réti sasokkal, barna kányákkal, kócsagokkal, szürke gémekkel, valamint hódokkal.

 

A túraterv a vízállástól függően változhat. Az itt szereplő képeket magas vízállásnál készítettük.

 

A túra után egy jól megérdemelt ebéd (meleg szívvel ajánljuk erre a Potykacsárdát, ami ott van tőlünk pár perc sétára), utána pedig opcionális programként lecseréljük az evezőket túracipőre, és tartunk egy kellemes, levezető gyalogtúrát piciny országunk legnagyobb kerületű fájához, a Pörbölyi Titánhoz a Gemenci-erdő mélyében.

 

Este a szálláshelyen lazulás a fák között, pancsolás a dunai szabadstrandon, fölöttünk a millió csillaggal.

 

Az evezés után, visszaérkezve szállásunkra, miután mindenki szusszant egyet, a délutánt-estét igazi hagyományos bajai módon töltjük: halászunk, halat pucolunk, és nem utolsó sorban főzünk – egy autentikus, vérbeli helyi halászati bemutató keretében. Megismerjük a különböző halászati eszközöket, akár ki is próbálhatjuk őket a gyakorlatban, majd pedig megtanuljuk a profiktól, hogyan kell halat pucolni, nameg a maxifinom bajai halászlevet elkészíteni bográcsban, ami bezony mai jól megérdemelt vacsoránk lesz. ? (Aki nem szereti a halat, választhat bolognai spagettit is, csak meg ne orroljanak rá a bajai halász szellemek.)

 

Este a szálláshelyen aztán lazululunk a fák között és pancsolunk a dunai szabadstrandon, fölöttünk a millió csillaggal.

Képeinken egyelőre kenuk láthatók!

Vasárnap: Sió-csatorna

Reggeli után elhagyjuk szállásunkat és átutazunk autóinkkal mai túránk helyszínére, hogy egy újabb vadregényes szakaszt, a Sió-csatorna gemenci részét hódítsuk meg túránk során, ahol elhagyatott öblöket fedezünk fel, felderítjük a holt fák birodalmát, és végtelen nyugalomban ebédelünk a vízen az eldugott mini-tavak egyikén.

 

A túraterv a vízállástól függően változhat. Az itt szereplő képeket magas vízállásnál készítettük.

Képeinken egyelőre kenuk láthatók!

➜ Tudnivalók

Részvételhez: a túra folyamán az úszástudás előnyt jelent, de nem kötelező. A 16 éven alatti gyerekeknek, és azoknak, akik nem tudnak úszni, a mellény használata az egész túra alatt kötelező, melyet biztosítunk.

› Kajak: a részvétel 8 éves kortól lehetséges, páros tengeri kajakban. 14 éves kortól lehetséges a részvétel egyszemélyes tengeri kajakban.

› Kenu: a részvétel 6 éves kortól lehetséges, abban az esetben, ha a gyerkőc bírja a huzamos ideig (akár 2 órán át) tartó egy helyben ülést (hogy mindenki benne maradjon a hajóban).

 

Túra nehézsége: képzett túravezetőink közreműködésével kevésbé gyakorlott, vagy kezdő vízitúrázókra is emlékezetes élmények várnak.

› Kajak gyerkőccel: nagyon sok szeretettel várjuk gyerkőc résztvevőinket is, azonban kérünk a jelentkezés előtt mérlegeld, hogy bírni fogod-e erővel/állóképességel a túrát akkor is, ha a gyerkőc-motorod leáll és egyedül kell hajtanod magatokat akár a túra végéig. Ha úgy érzed ez sok lenne, inkább a kenut ajánljuk számotokra.

› Kenu: a túra előtt túravezetőink részletesen elmagyarázzák, hogyan kell evezni és kormányozni, melybe gyorsan bele lehet jönni a békés vízfolyáson. Csapatod létszámától függően vagy csak ti fogtok ülni a kenuban, vagy összeültetünk további vendégeinkkel, hogy kellő lóerő hajtsa a kenut (melyek többnyire 4 fősek). A túrán résztvevők létszámától függően egy vagy több túravezetőnk fogja kísérni a csapatot, akik az első/utolsó kenukban fognak ülni, tehát nem mindegyik kenuban lesz túravezető. A kormányzás az oktatás során elmondottak alapján hajónként egy fő dolga lesz, ha van már tapasztalatod, nagy valószínűséggel Te leszel az, aki kormányoz, de kezdőként is hamar bele tudsz jönni az irányításba. 🙂

 

Ajánlott felszerelés:

A túrára hozz magaddal:

enni- és innivalót

vízhatlan kabátot

evezős/technikai felsőt

sapkát/kalapot

naptejet, napszemüveget

az időjárásnak megfelelő öltözéket + érdemes egy váltó nadrágot és pólót hozni, mert a vízfröccsenésektől nedves lehet a ruházat; teljesen kezdőknek egy komplett váltóruha szükséges

ha a telefonodat szeretnéd magaddal hozni, akkor vízálló telefontokot

 

Felszerelés szállítása: a vízre csak a napi felszereléseinket visszük, minden mást szombaton a szálláshelyen, vasárnap az autóinkban hagyunk.

 

Időjárás: az aktuális időjáráshoz mérten fontos a sapka, a tarkó védelme, napozó krém használata, valamint fel kell készülni megfelelő öltözékkel a kevésbé jó időre is: esőre, szélre, alacsonyabb hőmérsékletekre!

➜ Szállás

Fekete Gólya Pihenőház – Baja
Időszak: péntek-vasárnap (2 éjszaka)
Lehetőségek: sátrazás kempingben
Kemping: van töltési lehetőség, közös vizes blokk és konyha (hűtővel, tűzhellyel) a faházban lakókkal, tűzrakó hely, milliócsillagos kilátás
Érdemes tudni: a csapból nem ivóvíz folyik, autóval két percre van egy TESCO ahol lehet vizet venni, valamint rendelkezésre áll egy kút is a közelben

➜ Találkozó, utazás

Baja
Cím: Baja, Harmat u. 23, 6500 (kattints, Google Maps)
Érkezés: péntek este legkésőbb 20 óráig

Tömegközlekedéssel
Erre a túrára sajnos a tömegközlekedést nem tudjuk élhető opcióként ajánlani.

 

Autóval
Utazás egyénileg – a telekocsi rendszerben való részvételhez a jelentkezés után kiküldött űrlapon tudod majd megadni a szükséges adatokat.

➜ Árak

Bolygóbarát akció:

Kajaktúra + Gyalogtúra

Gemenci-erdő

2+ nap


Hamarosan
felnőtt/fő

Hamarosan
8-13 év/fő
Kenutúra + Gyalogtúra

Gemenci-erdő

2+ nap


Hamarosan
felnőtt/fő

Hamarosan
6-12 év/fő
Kajaktúra + Halászati bemutató

Gemenci-erdő

2+ nap


Hamarosan
felnőtt/fő

Hamarosan
8-13 év/fő
Kenutúra + Halászati bemutató

Gemenci-erdő

2+ nap


Hamarosan
felnőtt/fő

Hamarosan
6-12 év/fő

Az ár tartalmazza:

A teljes felszerelést a túra során (hajót, lapátot, mellényt)

A túravezetést profi, több mint 15 éves vízi tapasztalattal rendelkező túravezetőkkel

A hajók kiszállítását, hazaszállítását

A sofőrök transzferét, ha szükséges

A szervezési díjat

A gyalogtúra díját a Pörbölyi Titánhoz (opcionális program)
A halászati bemutató és a vacsora díját

Az ár nem tartalmazza:

Az utazást – ld. “Találkozó, utazás”

A szállást – ld. “Szállás”

Az étkezéseket

Foglalási, visszamondási feltételek

Helyfoglalás érvényessége:

 Online jelentkezés esetén egyéni résztvevők és kisebb csoportok részére egyaránt 3 900 - 10 900 Ft/fő foglaló befizetésével, és a fizetés után kiküldött részvételi űrlap kitöltésével válik a túra lefoglalttá. A fennmaradó összeg befizetése a helyszínen esedékes.

 Ajánlatkérés esetén egyéni résztvevők és csoportok részére egyaránt 3 900 - 10 900 Ft/fő foglaló befizetésével, és az ajánlatadáskor kiküldött részvételi űrlap kitöltésével válik a túra lefoglalttá. A fennmaradó összeg befizetése a helyszínen esedékes.

Minimum létszám:

A túrát minimum 10 fő jelentkezése esetén tudjuk elindítani. Amennyiben nem jön össze a szükséges minimum létszám, választható másik időpont, vagy visszatérítésre kerül a befizetett foglaló összege.

Garancia:

Amennyiben a túra cégünk hibájából meghiúsul, a befizetett foglaló összegét visszatérítjük.

Időjárás:

Evezős túráinknak a természet ad otthont, annak minden szépségével és kihívásával együtt, időjárás tekintetében is. Túráinkat kizárólag balesetveszélyes vagy rendkívül szélsőséges időjárási körülmények esetén halasztjuk el - ebben az esetben választható másik időpont, vagy visszatérítésre kerül a befizetett foglaló összege. Minden más esetben, amikor az időjárás esetleg nem a legidillibb formáját hozza, de a túra biztonságosan megtartható, ha a jelentkező eláll a cégünk által egyébként kivitelezésre kerülő túrán való részvételtől, a szervezési és kiszállási költségek végett a befizetett összeg visszatérítése, illetve kártérítés fizetése nem áll módunkban.

COVID-19:

Visszafizetjük a foglaló 100%-át, amennyiben a befizetést követően ismét életbe lép olyan korlátozás, mely nem teszi lehetővé a túra megrendezését.

Visszamondási feltételek (vendég részéről):

Visszamondás esetén a felmerült költségek érvényesítése végett a visszamondó bánatpénzt köteles fizetni, amely a teljes részvételi díj (tehát a teljes túradíj) százalékában kifejezett, alábbi átalány összege:

 a túra időpontját megelőző 60. és 31. napok között a részvételi díj 20%-a

 30. és 16. napok között a részvételi díj 70%-a

 15. és 8. napok között a részvételi díj 90%-a

 7 napon belül a részvételi díj 100%-a, de a lefoglalt hely harmadik fél részére átruházható, amennyiben a harmadik fél megfelel a túra részvételi feltételeinek.

 

Másik időpontra történő átfoglalás esetén amennyiben az átfoglaló vagy cégünk tud utasokat találni a megüresedő helyekre, a teljes befizetett összeg átvihető a másik időpontra, ha azonban a megüresedő helyekre nincs másik jelentkező, az átfoglalás visszamondásnak minősül, melyre a fenti feltételek az érvényesek.

 

A jelenlegi bizonytalan járványügyi helyzetben erősen javasoljuk útlemondási biztosítás megkötését valamely biztosítónál, amely betegség (akár COVID, akár más) vagy baleset esetén fedezi a felmerülő költségeket.

Nyilatkozat:

A résztvevők biztonsága érdekében fenntartjuk a túraterv-változtatás jogát.

Fenntartjuk a jogot a túra vagy a programok lemondására felelősségén kívül eső okokból (pl. szélsőséges időjárási viszonyok vagy elháríthatatlan természeti jelenségek, technikai akadályok miatt). Ebben az esetben választható másik időpont, vagy visszatérítésre kerül a befizetett foglaló összege.

➜ Fenntarthatóbbság

Túráinkat igyekszünk a lehetőségeinkhez mérten minél több szempontból fenntarthatóbbá tenni – ez a túránk az alábbi, ENSZ által megfogalmazott fenntarthatósági célokhoz járul hozzá:

Fenntarthatósági célok - Egészség és jóllét

Egészség és jóllét

A természetben, szabad levegőn történő evezés alapjaiban járul hozzá minden résztvevő jóllétéhez a mozgás jótékony hatása által, ami a fizikai és mentális egészségünket egyaránt javítani tudja. Mondani szokás, hogy “minden nap egy alma az orvost távol tartja” – ha az almát kicseréljük az evezésre, az állítás méginkább igazzá válik. 😉

Fenntarthatósági célok - Minőségi oktatás

Minőségi oktatás

Túránkon az evezés utánra időponttól függően különböző plusz programokat szervezünk, melyeknek az edukálás az egyik fő célja:

– a Pörbölyi Titán gyalogtúrán mesélünk a Gemenci-erdő szárazföldi világáról, ezáltal majdnem teljessé téve a “mit tudhatunk a Gemenci-erdőről” kérdést – a víz és a szárazföld ezzel összeáll, már csak a levegő van hátra. 😉

– A halászati bemutatón helyiek tanítanak és mutatnak meg nekünk mindent a felelős halászatról és a helyi alapanyagokból történő főzésről.

Fenntarthatósági célok - Tiszta víz és közegészségügy

Tiszta víz és közegészségügy

Kiemelten fontos téma számunkra élővizeink védelme, valamint a felelős és takarékos vízhasználat, melyre túrázóink figyelmét is felhívjuk, illetve túravezetőink is ezen elveknek megfelelően vesznek részt a túrán. Evezős túráink azt a célt is hivatottak szolgálni, hogy túrázóink természetkímélő módon, direkt kibocsátás nélkül ismerkedhessenek meg a Gemenci-erdő vizeinek élővilágával, a környezetszennyező motorcsónakos megoldás helyett.

 

Túráinkon szigórúan tilos a szemetelés – amit elhoztunk magunkkal, vissza is tudjuk vinni a szárazföldön található hulladékgyűjtőkig.

 

Minden túrázónkat arra ösztönözzük, hogy hozzon magával kulacsot a túrára, melyet meg tud tölteni a kiindulási ponton ivóvízzel. Ezzel egyrészt megelőzhető a felesleges hulladéktermelés és környezetszennyezés, másrészt minden egyes palackozott víz, amit NEM vásárolunk meg, millió apró kiállást jelent a palackozott víz gyártó óriások ellen, melyek a rendelkezésre álló ivóvízkészletek privatizálásából termelnek profitot.

 

Túrázóinknak igyekszünk felhívni a figyelmét továbbá az olyan apróbb lépésekre, melyekkel szintén hozzájárulhatnak vizeink minőségének védelméhez a túra során: ilyen például a természetes anyagokból készült szúnyogriasztó használata, illetve a testrészek ruhával takarása a naptej használata helyett (ahol lehetséges), ezáltal megelőzve a káros anyagok bejutását élővizeinkbe egy-egy csobbanás alkalmával.

 

A szállás kapcsán szintén fontos szempont számunkra a felelős vízhasználat, ezért túráinkon helyi, visszafogottabb kategóriát képviselő szállásadót és kempinget ajánlunk a szállodák helyett, utóbbinál az egy vendégre eső vízhasználat (különösen ha medencével is rendelkezik a szálloda) nagyságrendekkel meghaladja az alacsonyabb szintű szállásokra jellemző vízhasználat mértékét, a kempingekét meg aztán főleg.

Fenntarthatósági célok - Megfizethető és tiszta energia

Megfizethető és tiszta energia

Túráinkat igyekszünk úgy kialakítani, hogy a lehetőségekhez mérten minél kevesebb energiafelhasználással és károsanyag-kibocsátással járjanak.

Ennek jegyében ezt a túránkat úgy terveztük meg, hogy

– ne legyen szükség a napi kezdő- és végpont között transzferálásra, ezzel is megelőzve a helyszínen minden olyan többlet autóhasználatot, ami nem feltétlen szükséges,

– lehetősége legyen mindenkinek legalább egy étkezést helyi alapanyagokból elköltenie (a kijelölt túrákon a halászati bemutatóval egybekötött vacsora keretében, további túráinkon pedig a helyben fogott halakat is felhasználó Potykacsárda erősen ajánlott meglátogatásával, mely csak egy rövid sétára van a szállástól).

Fenntarthatósági célok - Tisztességes munka és gazdasági növekedés
Fenntarthatósági célok - Fenntartható városok és közössége

Tisztességes munka és gazdasági növekedés / Fenntartható városok és közösségek

Túránkon helyi, kisvállalkozók által üzemeltett szolgáltatásokat veszünk igénybe, ezzel is biztosítva a helyi munkaerő és a helyi vállalkozások, közösségek támogatását: helyieknél alszunk, helyieknél eszünk, és helyiek tartják a kijelölt túrákon a halászati bemutatót is.

 

Az ajánlott szálláshely kiválasztásánál fontos szempont számunkra, hogy olyan szálláshelyet ajánljunk, ami nem járul hozzá ahhoz a fenntarthatatlan turisztikai gyakorlathoz, mely a helyi közösségek lakhatási lehetőségeit korlátozza, ellehetetleníti.

Fenntarthatósági célok - Felelős fogyasztás és termelés

Felelős fogyasztás és termelés

Kijelölt túráinkon az evezés után lehetőséget biztosítunk egy halászati bemutatón történő részvételre, amin helyiektől tanulunk a felelős halálaszati technikákról, valamint helyben fogott halakból főzünk közösen halászlevet. Ezen a programon az idei évben mindenkinek díjmentesen lehetőséget biztosítunk a részvételre (mi álljuk a program költségeit Bolygóbarát akciónk keretében), ezzel is támogatva a fenntarthatóbb fogyasztás és gyakorlatok elterjedését, népszerűsítését.

Fenntarthatósági célok - Fellépés az éghajlatváltozás ellen

Fellépés az éghajlatváltozás ellen

Evezős túráinknak a fő célja a fenntarthatóbb utazás, életvitel és gondolkodásmód népszerűsítése szemléletformálással és edukálással a túra során, valamint azáltal, hogy megmutatjuk túrázóinknak: helyben, piciny országunkban is rengeteg kikapcsolódási lehetőség áll rendelkezésre, amely ki tud váltani egy repülős utat egy távolabbi célpontra (mely mérföldekkel nagyobb környezetszennyezéssel jár).

 

Túráink tervezésekor figyelembe vesszük továbbá az éghajlatváltozásra gyakorolt hatásunkat (mely legfőképp az utazásból eredő kibocsátásból adódik), és igyekszünk ennek fényében minél több túránkat közelebbi célpontokhoz tervezni.

Egyelőre nincs újabb meghirdetett időpontunk erre a túrára – ezen az oldalon (kattints) megtalálod további túráinkat!

Személyes adatok

Név(Kötelező)
Ha cég nevében kérsz ajánlatot, kérünk töltsd ki!
Ha cég nevében kérsz ajánlatot, kérünk töltsd ki!
Számlázási cím(Kötelező)

Túra adatok

Kérünk röviden foglald nekünk össze ajánlatkérésed részleteit (pl.: érkezés, távozás, érdeklődsz-e szállás iránt is, stb.), hogy a lehető legoptimálisabb ajánlatot tudjuk számodra elkészíteni!
Nyilatkozat(Kötelező)
Ez a mező az érvényesítéshez van és üresen kell hagyni.

Hírlevél

Szeretnél értesülni minden kalandról?

Kérdésed van?

info@funrafting.hu

+3670 609 6080